Napjainkra már egyértelmű és köztudott az a tény, hogy a különféle tudományokban az amatőrök szerepe pótolhatatlan. Azok az emberek, akik a megszállottság határát súrolva, de sokszor túllépve merülnek el egy-egy munkában, és amikben előbb-utóbb felülmúlhatatlan babérokat érnek el eredményeikkel, a szó nemesebb értelmét véve is, de mégis csak amatőrök.

Világunkban a legáltalánosabb terület a természettudományok ezernyi lehetősége, a csillagászattól a növény- és állatvilág sokszínűségén át a tengeri kutatásokig kínálja palettáját, és amikben minden jelentős eredmény mögött ott találjuk „az amatőrt”. A rovarász, mint minden apróságra figyelő, „hóbortos” alak, már évszázadok óta a társadalmak figyelemre méltó egyede, olykor – az irodalomból ismert - megmosolyogtató figurája, és akiknek eredményeit a figyelemfelkeltő magatartásuk és állhatatosságuk alapján a rendszertan megalapozói is figyelembe vették, fejlesztették tovább. A svéd Linne, és francia ellenlábasa Buffons sok, addig figyelmen kívüli amatőr eredményét fontosnak tartotta egységesíteni, próbálva rendszerbe sorolni az élővilág fajait. Gondoljuk el, hogy ez már a 18. században összeállt. Linné elmélete bizonyult életképesebbnek, az ő szisztémáját fogadta el a tudomány, és a mai napig ennek a finomított, korrigált változata érvényes az állat- és növényvilágban.

          Mégis, majd háromszáz évvel később, azt a végtelen halmazt napjainkban is egyre gyarapítják, számtalan fajt fedeznek fel kutatók, köztük túlnyomóan amatőrök.

          Azt gondolnánk, hogy nehéz észrevenni egy-egy apró rovart, vagy parányi növényt. Ez így van, de nem csak ezen múlnak a dolgok. Szinte hihetetlen, pedig igaz - amit kevesen tudnak -, hogy alig több mint tizenöt éve a Fülöp-szigeteken harminc méter magas fát fedeztek fel, írtak le a tudomány számára. Nincs köztudatban az sem, hogy évente átlag kétszáz olyan halfajt találnak a világ tengereiben, amiről eddig az írás se szólt. Mint ahogy elgondolkoztató az az eredmény is, amit a brazil őserdőben értek el. Egy faóriást teljesen befóliáztak, hogy minden így szeparált állatot számba vehessenek. A végeredmény kb. nyolcszáz rovarfaj volt, köztük sok ismeretlennel.

          A magyar rovarászok – jobbára bogarászok, lepkészek – is a felfedezések reményében keltek útra Európában, majd egyre messzebbre merészkedve, Kis-és Közép-ázsiai, több Távol-keleti tájon tették a dolgukat, melyek közt ott voltak a nagy hegységrendszer, a Himalája hegyei, völgyei is. Az a szemlélet, ami a magyar amatőr rovarászok lelkületét formálta és napjainkban is formálja, példaértékű lehet a külföld fiai előtt is, hisz mondhatjuk, hogy a magyarok sokkal szerényebb anyagi feltételek mellett végzett munkáik során, csodás eredményeket tettek le a tudomány asztalára. Az a sok száz új faj, vagyis „nova species”, amiknek auktora mind-mind hazánk fia, messze kimagasló a nemzetközi szakirodalomban.

          Felismerve a világ azon tájait, ahonnan, mint különleges élőhelyekről, kevés kimutatott bogár, de még inkább lepkefaj származik, oda sorozatos kutatóexpedíciókat szerveznek, küldenek, és hozzák haza az új és még újabb fajokat, hogy aztán alapos vizsgálódások után elnevezzék, rendszertani helyét meghatározzák.

          Ilyen expedíciók tagjaként indultam 1995-ben, és az azt követő években magam is a nepáli Himalájára, összesen négyszer, majd Tajvanra 1997-ben, szinte az elsők között, két alkalommal.

          A himalájai expedíciók kollektív munkája során, közel százharminc új faj lett a végeredmény.

          Az utazások „melléktermékeként”, lehetőségem volt egy, az úti naplóm alapján készült útleírásnak, a Talpalatnyi Himalája című könyv megírására, továbbá egy azonos című szerény, háromrészes, háromszor negyvenöt perces TV-filmsorozat készítésére. De a közelmúltban készült el egy újabb útleírás Formóza Expedíció címmel. Kiadásáról most folynak tárgyalások.

Ez a kis könyv a taiwani expedícióim során, a „Szépséges Formóza szigetén” szerzett élményeimet, tapasztalataimat, a látottakat, az azokról alkotott véleményeimet mutatja meg az olvasónak, sokszor empátiával, néhol kis önbíráló iróniával, útitársaim bemutatásával, ügyelve arra, nehogy szakmai elragadtatásokkal, és tudományos nevekkel legyen túlfűszerezve. Tudatva a profán világgal, hogy az expedíciózás az újdonságok felismerésének és birtokbavételének örömén túl, komoly fizikai erőt és odafigyelést igénylő munka, sok kihívással, megannyi megalkuvással, de soha célt nem tévesztő magatartással.

          A tajvani expedíciózás még napjainkban is tart, folyamatosan gyarapodó eredményekkel.               

Köszönettel tartozom mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ebben a színes, embert próbáló munkában részt vehettem.