Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HIMALÁJA FOTÓK
 
TAIWANI FOTÓK
 
DÉL-AFRIKAI FOTÓK
 
MALÁJZIAI FOTÓK
 
JORDÁNIAI FOTÓK
 
TUNÉZIAI FOTÓK
 
VIETNAMI FOTÓK
 
KUBAI FOTÓK
 
GRAFIKÁI
 
SRÍ LANKAI FOTÓK
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2009-12-25
 
A nap csak tízkor kelt 2. rész


A szabad ég alatt egy kétszer három méteres gödör nyakig érő jeges vízzel, amelyben mindenki nyüzsgött, ahogy csak bírt. Azt hittem, hogy belehalok. A lélegzetem már az első pillanatban elállt. Úgy éreztem, hogy itt a vég. Igyekeztem természetesen viselkedni, de kétségbeesésemből másra nem emlékszem, csak a körülöttem úszkáló jégdarabokra és az alkonyati égen frissen megjelenő néhány csillagra, na és arra a kis ágakból összetákolt létrára, amit az életem megmentőjeként szuggeráltam. Nem is sanyargattam magam tovább. Menekültem, mint pocok az ölyv elől.

Ahogy visszamásztam a gőzölgő társalgónkba, másodpercek alatt ezt tették valahányan. Miután már megint kaptam levegőt, egy percre elmerengtem helyzetemen. Mit kapok még, mit kaphatok ettől a családtól, amitől újra és újra ámulatba esem? Még csak hat és fél órája, hogy megérkeztem ebbe a téli, elvarázsolt világba és máris túlontúl gazdag élményekben volt részem. Amint a Nap lebukott a fenyves mögött, rohamosan sötétedett.

Talán negyed óra múlva megint egy ejtőernyős mutatvány következett, amiben korábbi elhatározásommal dacolva, újból részt vettem. Csodák-csodája, az már nem volt annyira tragikus. Mi több, oly sok év után talán már egy kicsit kellemesnek is tartom. De csak nagyon picit! Ellenben ennek az egésznek a romantikája hatalmas, legalább is számomra. Lehet, hogy csak azt látom, hogy velem ilyesmi is megesett, talán azért, mert az egész látogatásom egy nagyszerű kaland volt, netán a Kékszemű-Dúskeblű-Darázsderekú emléke az egésznek az életben tartója, nem tudnám eldönteni.

Törölközés a sötétben: rém izgalmas manőver lehetne, ha nem lenne egy sor feltétel. Állandó feszültség volt bennem, rajtam, velem, ami egyetlen pillanatra sem csillapodott. Mitől is csillapodott volna?! Közben a vidám sereg besietett a házba, ahol mindenki ivott valamit, én gyenge teát csináltam  magamnak a varázslatos szamovárból, a ház büszkeségéből.

Volt valamikor egy híres szamovárkészítő a régi-régi világban, egy Volga-menti városban; attól származott. Manapság egyre ritkább az ilyen remekmű. Vigyáznak is rá! Csak jeles ünnepek alkalmával gyújtják be. De az a művelet felér egy szertartással. Engem egy tajtékpipa tömésének ceremóniájára emlékeztetett. Tévében hírek, utána valami partizán akciófilm, ahol mindig az elvtársak győznek, a német hadvezetés pedig gügye bagázs a kamerádtól az óberführerig. A filmet a család benjáminja nézte csupán, nagy áhítattal. Neki az még szentség volt, tömény tanmese, herkulesnyi példaképekkel. Mi meg kissé bágyadtan, egy-egy titokban lenyelt ásítással, de szóval tartottuk egymást. Ha az ember egész nap úgy próbál társalogni, hogy valóban tartalmas legyen mondandója és mindenre figyelnie kell, amit társaitól hall, mert felbomlik az amúgy is gyenge fonal, bizony úgy belefárad, hogy örül, ha este leteszi a fejét. Nekem már nagyon alhatnékom volt.

A társaság legbölcsebbje, a családfő ezt idejében átlátta és jóéjszakát kívánt mindenkinek, külön-külön. Majd az egész családot a hálószobába hívta, hogy mindenkinek megmutassa a helyét. A szoba méreténél meglepőbb csak annak berendezése volt. Lehetett úgy hat-hét méter hosszú, két és fél méter széles. Elején ajtó, végén kicsi ablak.

Az egész szobát betakarta egy iskolai tantermekre emlékeztető dobogó, rajta egy valamivel hosszabb takaró, egyetlen darabból. Alatta sok hepe-hupás holmi, amit nem ismerhettem fel csak úgy takarón keresztül. Hallgattam a felsorolást, mármint a fekvőhelyek odaítélését. Az ajtónál, elöl a papa, aztán a mama. Gondolom ez így természetes a világon mindenhol, ahol felmerülhet egy ilyen osztozkodás szükségessége. A harmadik helyet a kisfiú, a negyediket Oleg kapta. Valahogy nem figyeltem igazán az eseményekre, talán fáradtságom miatt, vagy talán mint mindennel, ezzel is úgy voltam, hogy hagytam az eseményeket gördülni a maguk útján. De Oleg neve hallatán minden, a világ is felfordult bennem. Fülem bedugult, a fejem zúgni kezdett és csak egészen távolról hallottam a halk baritonon, hogy Kate. Ugyanis volt rendes neve is a Darázsderekú nagylánynak. Egy pillanatra azt gondoltam mindenki mentségére, hogy én biztosan egy másik szobában alszom, ami természetes is volt. Nekem! A pillanatnyi csendet a mama törte meg és rám nézett, komolyan. Alex! Jóéjszakát! Karmesteri mozdulattal a szoba legutolsó fekvőhelyére mutatott, majd sarkon fordult és kisietett. Nem tudnám még ma sem meghatározni, vagy legalább valamilyen formát adni annak a lelkiállapotnak, ami akkor eluralkodott rajtam. Nem voltam már gyerek, több „lolobrigidával”  aludtam már, pontosan tudtam, hogy az életben hogy is vannak az efféle dolgok, de ez a helyzet nagyon új és nagyon is váratlan volt. A legbosszantóbb az volt, hogy ehhez mindenki olyan képet vágott, mintha az ebédhez az ülésrendet vette volna tudomásul. Zavaromban nem is a leányzót, hanem inkább azt a helyet, meg Oleget néztem felváltva. De ő csak annyit mondott, hogy hozzam a hálóruhámat. A család kint vetkőzik, nyugodtan feküdjek a helyemre.

Egyedül maradtam a folyosónyi szobában, felülmúlhatatlan zavarommal, lángoló arccal, százhúszas pulzusommal. A délutáni gondolatomhoz csapódtam vissza, amikor azt taglaltam magammal, hogy mit hoz még számomra ez a látogatás?!

Aztán ruhámat az „ágyam” mellé, a sarokba raktam hevenyészett rendben, utána szertartásosan bebújtam a sokkoló érzéseket keltő takarók alá. A hosszú takaró alatt volt még több, keskenyebb is, ami talán személyre szóló volt. Az ágy vastag szőrmékből volt kialakítva, rajta egy lepedőnek megfelelő hat-hét méteres anyag.

Alig hogy elhelyezkedtem, mindjárt jótékony lelkigyakorlatba kezdtem. Igyekeztem meggyőzni magam arról, hogy nem olyan nagy tragédia, ha egyszer így vagyok kénytelen aludni. Ilyen kellemes társaságban csak jó álmaim lehetnek.

Nyílt az ajtó, a család bevonult. A papa utolsó volt, ő oltotta el a villanyt. Kis ideig mindenféle matatás, szuszogás, takaró húzogatás volt hallható, de két perc sem telt el, minden elcsendesedett. A sötétben egészen a fülem mellett hallottam legközelebbi hálótársamat létezni. Nem mocorgott, csak szuszogott, néha nyelt, de biztos voltam abban, hogy ő sem alszik. Amíg csak tudtam, nem mozdultam. A lányt láttam magam előtt, amint szaunázás közben oly sokszor megnéztem magamnak. Megint megcsodáltam, hogyan lehet egy lány ennyire tökéletes. És ez a lány most itt fekszik mellettem nem egész karnyújtásnyira. Ha egy kicsit megmozdulnák, talán megérinthetném a lábammal, vagy az oldalammal, nem is beszélve jobb kezemről. Amint sorra vettem a variációkat, Darázsderekú megfordult baloldalára, jobb kezét majdnem a nyakamra, jobb lábát a kis takaróm alatt keresztbe dobta rajtam. Szuszogásával a fülem csiklandozta, és úgy tett, mintha valóban aludna.

Amint ott feküdtem félig leteperve, közelharcot vívott a jó, meg a rossz énem. Örömmel küldtem egyik kezem egy ígéretes felfedező útra, a sötét leple alatt, de alig hogy megmozdultam, rögtön leállítottam az akciót. Ezt a manővert talán százszor is elkezdtem, de a józan eszem, ami már csak nyomokban volt fellelhető, mindig megálljt parancsolt. El nem lehet mondani, hogy mit szenvedtem. Ez az egész pokol miért pont velem történik meg, és ez a lány itt mellettem miért tesz úgy, mint akit egyáltalán nem érdekli, hogy mi van körülötte? Hogy lehet egy idegen mellett, a nyakába kapaszkodva aludni? Vagy ha nincs tisztában azzal a helyzettel, amiben nyakig benne van, akkor miért volt hajlandó idefeküdni? Vendégjog ide, vagy oda, túl nagy volt bennem az indulat ahhoz, hogy uralkodni tudtam volna tetteimen, átkaroltam a vállát. Meg se mozdult! Kicsit mocorogtam, arra talán felébred. Semmi! A térdemen átvetett lábát feljebb húztam egy kicsit, de a helyzet változatlan.

Nem tudom mennyi idő telhetett el lefekvésünk óta, de nekem örökkévalóságnak tűnt az eltelt idő. A papa szabályosan, egészségesen horkolt, Oleg is fel-felhorkantott. Az öccs csak erősen vette a levegőt, úgy aludt, de a hallható zajokból sehogy sem tudtam kiszűrni a mama alvásának zaját. Talán nem is aludt. Lehet, hogy egyetlen lányára figyelt, valamit remélt, vagy éppen nem remélt, nem tudtam eldönteni. Közben Darázsderekúm újabb merényletet követett el ellenem. Hátat fordított és az ülepét nyomta oldalamnak, úgy, hogy szinte a pulzusát éreztem. Olyan éber voltam, a csendes tundrai éjszakában, mint egy vadászkutya. Sehogy nem tudtam annyira megnyugodni, hogy egy kicsit aludni tudtam volna. Hálótársam forgolódott. Hol ezét azát rakta rám, hol a vállamra hajolva szuszogott. Én meg mint egy beteget, úgy tartottam jobb kezemmel. Egy óvatlan pillanatban úgy leterített, hogy csak na. Jobb keblével a gyomromat  nyomta. Vagyis a fenét nyomta; masszírozta, ahogy lélegzett. Ördög és pokol semmiség ehhez képest. A megháborodás határán voltam és elhatároztam, hogy itt most már valamit kell tennem, mert ez így nem mehet tovább. Amit szívem szerint tettem volna, azt nem mertem; ezért az eszem szerint kellett cselekednem. Megmarkoltam azt a területhódító kis inkvizítort és egy határozott mozdulattal a helyére penderítettem. Nem tehettem mást.

Lehet, hogy ezt mások másképp rendeznék, az én neveltetésem ennyit engedélyezett.

Hosszú, végtelen éjszakában emberek beszéde hallatszott az utca felől. Siettek. Megint csend. Iszonyúan ki voltam. Bosszantott ez az egész nesze semmi, fogd meg jól helyzet. Nyitott szemmel bámultam a sötétet és mindenféle zagyvaság járt az eszemben, mire halványka álmosság tüneteit véltem felfedezni magamon. Talán egy negyedóra múlva elaludtam. Álmomban is kísért ez a lidércnyomás, de hamar felébresztettek.

Reggel volt. Már-már azt hittem, soha nem kel fel a nap és akarva akaratlan egy filmzene csengett a fülemben:” egy nehéz nap éjszakája”.

Reggeli tisztálkodás, öltözködés, ágyazás, reggeli. Az asztalnál szokatlanul csendes volt minden. Alig beszéltek. Egy-két szó, hosszú hallgatás. Gondoltam, ezt így szokták, ha pedig ezt így kell csinálni, én sem zavarom ezt a rítust. Asztalbontás után ki erre, ki arra ténfergett, a tegnapi jó kedélynek nyoma sem volt. Minden cselekedetem felidéztem, kontrolláltam, mi az, amit talán én rontottam el, vagy rosszul szóltam? Semmi nem jutott eszembe. Ráadásul a szemeim égtek, alig tudtam nyitva tartani az álmatlanság miatt. Kimentem az udvarra felfrissülni, de a felkelő nap első sugarai nagyon vízszintesen és nagyon kegyetlenül konstatálták romjaimat. Oleg szólított meg, kérdezte, hogy érzem magam. Nem tudtam, mit is mondjak. A valóságot nem mondhattam, Otrombaságnak tartottam. Tehát, „nagyon jól”; volt a válasz. Egyetlen szemöldökrángással nyugtázta. Újabb kérdés: tudok-e lovagolni? Természetesen! Van két ló az istállóban, futtassuk meg őket egy kicsit!

Felöltöztünk! A mama adott egy nagy kendőt az arcomra a mínuszok ellen. Kutyahideg volt, huszonegy volt a patika falán lévő hőmérőn. Arra lovagoltunk. Elhagyva a falut, a dűlőúton Oleg ment elöl vagy ötven méterrel. Jobbról ritkás fenyves sudár nyírfákkal tarkítva. A nap sugara sárgásvörösre festette a fehér törzseket és a maradék hajnali ködfoltokat hosszú csíkokra szeletelte. Sajnáltam, hogy pont akkor hagytam otthon a fényképezőgépemet. Próbáltam megfogalmazni valami csodálatos, lenyűgöző kifejezést, hogy Olegnek elmondhassam, de váratlanul megállt, megfordult. Kérdezni akar valami. Valami nagyon komolyat. Mondhatom, egy pillanatra megszeppentem, mert a váratlan fordulat belém fojtotta a táj látványa kiváltotta lelkesedésem.

Mondd Alex! Nem tetszik neked a húgom, Kate? A kérdés még váratlanabb volt, mint az előzmények; nem tudtam kitalálni, hogy miért oly sürgős ezt ott az erdőben tisztázni. Néhány pillanat alatt több magyarázatot fogalmaztam meg töprengéseimre, de a valódi magyarázattal Oleg rukkolt ki, miután lassan, fejbólintva mondtam, hogy de igen. Nagyon is. Gyönyörűbb kislányt még nem láttam. Szemei fürkésztek arcomon, fejem körül, alaposan végigmért, mintha akkor látott volna először.

Kicsit hitetlenkedve rázta fejét. Akkor mi volt ez a hosszú éjszaka? Ott feküdt veled reggelig, de te tudomást se vettél róla. Nagyon lesújtotta az egész családot. Nem akarták a reggelit ezzel zavarni, velem kérdeztették meg. Szegény kislány úgy szégyenkezik miatta. Ő még ilyet nem csinált soha, te lettél volna az első az életében. Az este a család megbeszélte vele. És hogy ez lett a vége, most emiatt nagyon szomorú.

Szinte magamon kívül voltam ezek hallatán. Majd összeszedtem legjobb nyelvtudásom és próbáltam megmagyarázni azt, ami egész éjjel tilalomfaként állt előttem, és amit annyiszor leküzdöttem. Nálunk, Magyarországon ez erkölcstelen. Aki ilyen helyzetben mást tesz, mint amit én tettem, az becstelen, az nem igazán jó ember. Nekünk ezt így nem szabad. Mondtam még sok hasonlót, végül kértem, hogy nyugtassa meg a papát és mamát, de leginkább Katét, hogy a látszat ellenére nagyon is vonzó teremtésnek tartom.

Hazaporoszkáltunk!

A nappaliban magamra maradtam és azon rágódtam, amit Olegtől hallottam és ami laposra hengerelte lelkivilágomat. Csak térdemre könyökölve, hajamba túrva fogtam a fejemet és tűnődtem, hogy mi lesz még, amitől így kikészülök? Hányszor kell még újra és újra ezen töprengenem?

A félig nyitott ajtón át léptekre lettem figyelmes. Fejemet felkaptam, a papa állt az ajtóban. Megadóan mosolygott. Mosolyában volt valami szánalom, vagy talán inkább tétovaság. Bár az is lehet, hogy az csak az én percepcióm volt. Majd a mama is megjelent. Felálltam, pár lépést tettem előre, majd katonásan kihúztam magam és azt tudtam mondani csupán, hogy sajnálom! Nagyon sajnálom!

Oleg és Kate a hálószoba felől jöttek be, mint két pajkos gyerek. A leányzó a nyakamba ugrott és nevetett, csak nevetett; szeme úgy ragyogott, mint kisgyermeké a karácsonyfa előtt ,és tekintetéből semmit sem lehetett kiolvasni, ami más lett volna mint őszinte, gyerekes rajongás. És ahogy ott álltunk, újból megnéztem magamnak szőke haját, kék szemét, mennyeien elrendezett keblei alatt darázsszégyenítő derekát, nem bántam volna, ha a nap abban a pillanatban leszaladna az égről, hogy ismét éjszaka lehessen.

Az idő gyorsan múlt. Korai vacsora után csomagolás, hétkor jött a busz. Kikísértek! Az apa Oleggel ment elöl, a mama balomon, Kate jobbomon kapaszkodtak. Alig beszéltünk. Megígértették velem, hogy hamarosan megint elmegyek. A busz beállt, felszálltunk. Az ablakon át figyeltem őket. Tudtam, hogy könnyeztek. Darázsderekú két kezével a felhajtott gallérja két csücskét szorongatta, a mama félig mögötte toporgott, jobbjával a leány bal vállát ütögette gyengéden. A busz jeges ablakait fürkészték. Aztán egyetlen pillanat alatt elnyelte őket a sötétség.

Ködös, havas, szomorú utazás volt a leningrádi repülőérig, fél háromig. A gép csak ötkor indult Moszkvába.

Három hét múlva ismét IL-18-assal repültem, de Budapest felé.

 

 

 
KÖNYVEI (Részletek)
 
ÍRÁSAI
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak