2001. június elsején a világ hírügynökségei szomorú szenzációként adták hírül, hogy előző napon Nepálban, egy családi összejövetelen a királyi pár megnevezte, vagyis ellentmondást nem tűrően kijelölte a trónörökös, Dipendra herceg számára a jövendőbelijének személyét. Ezért a herceg és szülei, főképp az anyja, Aisvarja közt komoly nézeteltérés támadt - ugyanis a herceg saját maga kívánta kiválasztani feleségét, és nem fogadta el szülei döntését. A vita hevében a herceg egy automata fegyverrel agyonlőtte apját, anyját, négy testvérét és több családtagot, összesen tizenkét személyt. Utána magával is megpróbált végezni. Az öngyilkos kísérletet ugyan túlélte, de azóta is eszméletlenül, élet és halál között fekszik egy kathmandui kórházban.

Nepál ősi törvényeinek értelmében, a merénylet ellenére a gyilkost, mint vér szerinti utódot királynak kell tekinteni. Az azonnal életre hívott Államtanács a királyságban beállt rendkívüli állapot miatt egyhangúlag az elhunyt király kevésbé ismert fivérét választotta régenssé, a törvényes király akadályoztatott állapotára való hivatkozással.

Eddig a megrázó történet. Hogy valójában mi is lehet a háttérben, azt ma, közvetlenül a tragédia után csak találgatni lehetne. Több változat, vagy fordulat is láthat napvilágot, de bármi is lesz, megértéséhez ismernünk kell egy sor egyéb dolog összességét.

Tekintsünk a múltba! Tudott dolog, hogy Nepál etnikailag a világ egyik legösszetettebb országa. Mai formájára alakulása nem túl rég történt. Közel ötven, kisebb-nagyobb népcsoport szövetkezett, melyek korábban szinte állandó harcban álltak egymással. A majdnem teljesen elszigetelt státuszú törzseknek alig akadt kapcsolatuk a környező  hegyi régiók lakóival. Voltak köztük békésebb és harcosabb törzsek. A harcosabbak állandó veszélyt jelentettek a szomszéd törzsekre, akikre rákényszerítették a hadakozást, ha életben akartak maradni. A meredek hegyek között nincsenek utak, csakis gyalogösvények, ami stratégiailag is nagyban meghatározó egy hadviselésben. Így kevés esetben voltak nagy, komoly eredményeket hozó hadakozások. De a kisebb villongások folytonossága minden téren rányomta a bélyegét a hegyek közt élők hétköznapjaira. Egy adat kiválóan érzékelteti azt az elszigeteltséget: a Himalája hegyei közt az elmúlt évben is találtak addig ismeretlen néptörzset. Igaz, nem Nepálban, de közel annak nyugati határához, Indiában.

Az egységes Nepálra a térség vallása, a Buddhizmus meghozta a konszolidálódást. Az utóbbi évekre már elmondhatjuk, hogy az igazi béke birodalma.

Királyok jöttek, majd újabbak, de valamennyien távol tartották országuktól a kíváncsi világot. A „Világ feje”, a Mount Everest, egyre több külföldit csábított távoli országokból Nepálba, akiknek rendszeresen megtagadták a beutazási lehetőséget. Így nem juthattak más tájakról származó információkhoz, nem ismerhettek meg más kultúrákat, nem kerültek kereskedelmi kapcsolatba, talán csak Indiával. Korábban voltak bevándorlók, vagy inkább menekülő buddhista papok, életüket mentve az indiai üldöztetés elől, és északról érkező tibetiek, akik némileg képviselték a Nepál-közeli idegen kultúrákat. A legfőbb kapcsolatuk mégis csak Indiával volt, azzal az országgal, melyet amúgy is hetvenhét béklyó kötött Angliához és annak hagyományokhoz keményen ragaszkodó népéhez. Anglia mesterien megtanította Indiát, hogyan kell kiszolgálni és mindenben kedvére tenni a gyarmati hatalomnak, hogy az angol trónt kellett tisztelni és fennhatóságnak tekinteni a földrésznyi országban.

Tribhuvan uralkodó 1926-ban ugyan hivatalosan megszüntette a nepáli kasztrendszert, de a fejekből a mai napig nem lehetett végleg érvényteleníteni. Kidolgozott egy sajátos önkormányzati rendszert is, a Pancsajt, aminek bevezetését utódjára hagyta. Ezek az állapotok és alapmentalitás határozta meg a nepáli közéletet a huszadik század közepéig.

Az ötvenes évek közepén került trónra Nepál első, minden tekintetben kiváló,  egyben legfelvilágosultabb királya, Mahendra Bir Bikram Déva Sah. Felismerte, hogy súlyosan elmaradott országa felvirágoztatásához, a középkori állapotokból való kivezetéséhez,  a legelső és legfontosabb lépés az, ha megnyitja a határokat a külföldiek előtt. Ehhez szükséges szállodák építéséhez nagy anyagi támogatást adott. Ezzel párhuzamosan komoly lépéseket tett a közoktatás megszervezésére és az általános tankötelezettség bevezetésére. Szorgalmazta a tudományok hazai művelését, a külföldi ipari és kereskedelmi kapcsolatok megteremtését. Ügyelve a célszerűség határainak szigorú betartására, nehogy a külföldi tőke túlsúlyba kerüljön. A nép hamar felismerte királya bölcsességét és valósággal istenként tisztelte. Ezért országszerte számos intézmény vette fel a Mahendra nevet. Ezt a tendenciát utódja, fia,  Birendra is folytatta, amitől „Nepál, a világ legszegényebb országa” már kibillent hosszú mozdulatlanságából.

A sok pozitívum mellett komoly negatívumok is érik a minden iránt érdeklődő, jóindulatú népet. Egy vállalkozó elmondása szerint: „...máris túl sok az újdonság a külföldből. Vannak dolgok, amikről örömmel lemondanánk”. Elsőként az AIDS-et említette.

Alapvetően jóindulatúak és vallásosak. Vallásuk tilt mindent, ami ember és természetellenes. Nem bántják egymást és egymás javait. Nem is vitatkoznak. Meghallgatják a másik véleményét, ha nem azonosulnak vele, csak legyintenek rá.

A modern világ - és itt szándékosan nem civilizáció említendő - azonban ,ha tetszik, ha nem, a gonoszt is becsempészi a békés közéletbe. Ennek legfontosabb eszköze a sokféle külföldi látogató közt megjelenő deklasszált elemek mellett közvetlenül a filmvilág. A mozik leginkább indiai filmstúdiók gyártotta filmeket játszanak. A filmek legtöbbje az európai és amerikai ember számára szinte élvezhetetlen, ám de tartalmas, Hollywoodot felülmúló látványosságokkal telített akciófilmek. Az „indiai akcióhősök” állnak példaképül a fiatalság előtt. A primitív történetek mozgatói rendszerint valamilyen románc, gyönyörű indiai hölgyek képviseletében. A produkciók lelkülete idegen a világ nagy filmjeihez szokott elme számára. Ezek a filmek a legolcsóbbak és hetenként jönnek újabbak. A világ filmgyártásának jelentős részét India adja. Többet mint az Amerikai Egyesült Államok. Csak ezek nem jutnak el hozzánk, mert nincs rá igény a már említett okokból.

Azt is tudjuk - függetlenül Nepáltól -, a filmalkotások nagyon nagy „nevelő” hatással vannak a fiatalságra. Az akciófilmek dömpingje miatt egyre kisebb a szép és nemes iránt az érdeklődés. A mozitermek állandó zsúfoltsággal működnek a viszonylag könnyen megfizethető jegyárak miatt. Úgyszólván ez az egyetlen szórakozása a köznépnek, vagyis a fiatal férfinépnek. A nőknek nincs helyük a mozikban, annak ellenére, hogy a női egyenjogúságot már 1926-ban kikiálttatta Tribhuvan uralkodó. A mozik vásznáról szerzett élmények, és információk áradata szinte kényszerpályát épít a világ dolgai iránt érdeklődő fiatalság számára. Amit látnak nap- mint nap, számukra az a külvilág, ami pedig merőben különbözik a számukra addig ismertektől.

Egyéb lehetőségük alig van a tartalmas életre. Az angol nyelvet szinte mindenki beszéli, kivétel ez alól a hegyek közti nagyon kis települések lakói, akik a kötelezettség ellenére nem járnak iskolába, mert vagy nincs vagy oly messze van, hogy nem tehetik. A fejlett világban oly nagy tért betöltő számítástechnika pedig még túl nagy anyagi teher a közönség számára. Nincs semmi, ami a serdülőkorúakat lekösse. Így meglehetősen egyoldalú a köz lelkületének, világszemléletének - ha egyáltalán lehet szó világszemléletről - formálódása.

A valóban tehetős családok gyermekeiket szívesen adják külföldi iskolákba, egyetemekre, ahonnan hazatérve hasznosíthatják a tanult dolgaikat. Azonban az ország ma már húsz milliónál is magasabb lélekszáma közt elenyésző az ilyen kiváltságosok száma.

A nagy külföldi egyetemeken hallgató nepáliak persze nem csak a tudományt viszik haza, hanem az egyetem évei alatt úton, útfélen szerzett egyéb hatásokat is, amik nem mindig hasznosak, és sokszor nem tetszőek a minden újat nehezen befogadó társadalomnak. Tudjuk, hogy napjainkban az emberi kapcsolatok jelentősége is egyre csökevényesebb, értéktelenebb. Elkopnak az igaz barátok, elhallgatnak, vagy sablonossá, érdektelenné válnak a hétköznapi beszélgetések szomszédok, kollegák közt. Marad az ÉN. Sokszor még a család sem fontos, talán csak szokásból mondják. Ez pedig világjelenség. Ezt a lelkületet viszik haza a külföldön nevelkedett fiatalok, amik felgyorsítják a nyugalom országának felforgatását. A két véglet közt széthúzott társadalomban ezek a dolgok egyre csak feszültségeket okoznak.

Dipendra is, mint a királyi család valahány tagja, jeles nevelést kapott, miközben a fejekben még ma is létező kasztrendszerük hagyományai, számára elfogadhatatlan akadályokat jelentettek, ami ellen lázadt. A hírekből azt is megtudtuk, hogy a herceg alaptermészete sem volt igazán példás. Több dologban aszociális, a társadalmi együttélés szabályait figyelmen kívül hagyó, olykor öntörvényű személyiség volt. Hiába az eminens előmenetel, vele párhuzamosan egy más életvitel is érvényesülhetett. Mint híresség, nem áll egyedül ezzel a világtörténelemben.

Az említettek ismeretében a három napja történt drámára összpontosítva, fel kell tennünk a kérdést, azt az elgondolkoztatót, hogy egy békét és szeretetet hirdető vallású emberi közegben, egy családi teázgatás közepén, miért is van valakinél automata fegyver? Ha pedig már ott van, hogy veszítheti el az önkontrollját valaki annyira, hogy azt egész családja legyilkolására használja, majd önmagával is végezni akar?

A fegyvertartásra mondhatnánk, hogy valóban önvédelemből viselte. De miért gépfegyvert? Nepál, mint királyság, a térségben elfogadott, kivéve az északi szomszédjságában, Kínában. Korábban csak a Mount Everest volt a rivalizálás tárgya, ugyanis határterület. De napjainkra már, Tibet bekebelezése után a szomszédos királyság is sérti Kínát. Az ok nem világos, de tudjuk, hogy Kathmanduban van egy "földalatti", titkos, erőszakos kínai szervezet, amely fegyveresen is a királyság megdöntéséért munkálkodik. Ezáltal veszélyben lehetett az egész királyi család.

De a Hercegnek az családja ellen miért kellett ily brutálisan fellépni, arra nehéz lenne magyarázatot adni.

Kathmandu népe értetlenül áll a történések előtt. Tömegek gyűltek össze a palota kertjének főkapuja előtt és az igazságot várják, akarják hallani. Úgy hiszik, hogy valami másnak kellett történnie, mint amit hivatalosan kihirdettek. Igaz, hogy a kinevezett régens a történést balesetnek nyilvánította - ami jóindulattal még elfogadható, hisz a trón presztízsét próbálta menteni -, de a lakosság úgy tudja, hogy nem ez az igazság, miközben a puszta tényeknek sem hisznek.

Az tragédián túli kényes helyzet miatt a szervezők egyetlen külföldit, egyetlen államfőt sem hívtak meg a Szent Folyójuk, a Bagmati partján lévő Pasupathinath-on, szombaton tartott különleges "Királyi" halottégetési szertartásra. Ilyen már régen nem fordult elő a világtörténelemben, hogy egy király temetésén nem lehetnek jelen más királyok, államfők.

Az is lehet, hogy a történelmükből és a világ mai nézeteiből adódóan a monarchia léte, mint államforma napjai meg vannak számlálva? Bármi lehet! Lehetséges, hogy Nepál utolsó uralkodója éppen BIRENDRA volt? Az sem kizárt, hogy valóban merénylet volt, az a sajnálatos baleset, hisz túlságosan is alapos volt. Az idő előbb vagy utóbb mindenre meghozza a magyarázatot.

Nem áll jogomban véleményezni, még inkább elítélni a történteket, de azt jelezhetem, ami biztos és törvényszerű, hogy a felemelkedés útján elindult ország ha fenntartja igényét a világ közeledésére, amitől valóban sok jó dolgot kaphat, akkor azt is tudomásul kell vennie, hogy ennek nagy ára van. A jó dolgok mellett a civilizáció elhozza magával az árnyoldalát is.

Nepál saját kultúrája és az idegen, nem férhet meg együtt, csak ha engedményeket nem tesz, és helyet csinál a jövevény téziseknek, szokásoknak. Nem kell felhagyni teljesen az őseiktől hozott szép szokásaikkal, gondolkodásmódjukkal, de a célszerűség határain belül át kell értékelniük mindent, ami ütközik a fejlődés követelményeivel, még ha fájdalmas is. Lehet, hogy a közelmúlt történése ebben is nagy változást hoz, még akkor is, ha csupán egy tragikus családi ügy, egy „baleset” a kiváltója.

A tragédia utólagos kiegészítése a legfrissebb hírek alapján.

A család elhamvasztása után két nappal a trónörökös Dipendra is elhunyt a kórházban. Ezek után a kijelölt régenst koronázták Nepál új uralkodójává.

A hírek szerint szélsőséges megmozdulásoktól és külföldi beavatkozásoktól tartanak a nepáli emberek, akik maguk is az utcára vonultak, mert felröppent a hír, hogy az egész tragédia mögött valószínűleg a kormányfő állt.