A kijárati ajtónál hatalmas tömeg tolongott. Alkalmi teherhordók, taxisok, riksások és magukat profi City Guide-oknak tartó  mindenféle kis emberkék kínálták szolgáltatásaikat, egymást túlkiabálva. Hiába! Nagy úr a kenyérkérdés. Egyszer csak megjelent két szerényebb úr, akik Ronkayt  nevén szólították. Meg vagyunk mentve. Jaj de jó! Felületes, gyors bemutatkozás.  Átverekedtük magunkat az ezerfőnyi tömegen. Persze az sem ment könnyen, mert legalább tízszer, erőszakkal akarták leszedni a hátamról a hatalmas hátizsákom. Segíteni akartak. Ezzel társaim is így voltak. Többször csak a két kísérőnk határozott fellépésére -  hanglejtésükből inkább szidalmazásra gyanakodtam - voltak hajlandók tágítani. Az utolsó szó természetesen az ügyeskedőké volt: de hát miért?

          A parkolóban apró autók várakoztak. A számunkra akkor még ismeretlen autómárkák egyikébe befértünk hárman, meg két hátizsák és két kézitáska. A köztudottan alacsony termetű, vékonyka nepáliaknak bőven megfelelnek azok a kocsik. De két magamfajta, hetvenöt kilós behemótnak, nem is beszélve nyakigláb Ronkay barátunkról, akinek a beszállásnál csak a kiszállás volt nehezebb…  Hétrét görnyedve ültünk, lábak és csomagok az üléseken, a mennyezeten, szóval a tér minden pontján, áttekinthetetlenül.

          Sofőrünk a lovak közé csapott. Hamarosan meg is bántuk, hogy be mertünk ülni abba a csotrogányba. Csattogott, hörgött, pöfögött és nagyon erős kürtje volt. Azt gondolom, hogy a tulajdonos, fitogtatva társai előtt üzleti fogását – fehér emberből három is! – egyfolytában dudált. Igaz, talán szükséges is volt, mert „közlekedett”! Baloldali szabályok vannak érvényben Nepálban, de szerintem azt sem tudják, hogy mi az a KRESZ, meg mi az a bal és a jobb! Mindenki előz mindenkit mindkét oldalról. Nem is beszélve a gubancos „Szent Tehenekről”, amik – bocsánat: akik! – bizony nem könnyítik meg sem a motoros-riksások, autósok dolgát, s az idegen fehér emberek komfortérzetét sem erősítik. Olyan helyzeteket teremtenek tíz másodpercenként, hogy az utast a hidegverejték is kiveri a negyven fokos napsütésben. De el kell ismerni, hogy a közlekedést nagy rutinnal teszik, mert sem akkor, sem későbbi ott-tartózkodásaim alatt nem láttam egyetlen koccanást sem. Tehát mégis tudnak valamit. (Itt említem meg, hogy a szabályok értelmében, ha valaki elgázol egy szent tehenet, az 5-1o évi börtönre büntethető. De ha egy gyereket gázol el, néhány hónappal megússza).