Eredményes éjszakai gyűjtés elé néztünk, mert Ronkay már volt ezen a vidéken, tudta, mire lehet számítanunk. A várakozás valóban meghozta kellő jutalmát: életemben addig sohasem látott mennyiségben repültek felénk az éjszaka rovarai; fantasztikus lepkéken túl itt láttam először tíz centi hosszúságú tutajpoloskákat, elképesztő kabócákat, arasznyi botsáskákat -  és az ördög tudja, miféléket. Én voltam a nagy lámpa és a lepedő kezelője, a többiek felváltva jöttek-mentek a csapdák körül. Kedvező légáramlást fogtunk ki - amitől persze nem csak a kívánt „jó állatok”, hanem az egyéb legközönségesebb vándorfajok is hemzsegtek, ezrével; akadályozták az érdemi munkát. A látványtól szinte megrészegülten térdeltem a vizes füvön; s ekkor olyan meglepetés ért, amire nem számítottam: egy világvándor bagolylepke, egy armigera belerohant a bal fülembe. Nem egymásnak találták ki ezt a két dolgot - mármint egy emberi fület, meg egy kövér bagolylepkét - hát nem is fértek össze. Gyakori eset, hogy bagolylepkék az esti fényekben repülve hírtelen egy sötét zugba, nyílásba menekülnek; nekem két „ilyenem” is volt a fejemen, nem csoda, hogy kisajátított egyet. A baj akkor kezdődött, amikor megunva a pihenést újból a fényre kívánkozott. Csakhogy az a kövér dög tovább mászni nem tudott  - hisz alkalmi búvóhelye alig volt hosszabb, mint maga a lepke -  s így teljes pánikban kezdte kaparászni a dobhártyámat tűhegyes kis körmöcskéivel. Hátrálni nem tudott, mert lecsukott szárnyai sarkantyúként visszatartották; megfordulása pedig nem is jöhetett számításba. Úgy emlékszem, egy pillanat alatt elmúlt minden addigi problémám, amit a hegyi betegség okozott. Először magam próbáltam megszabadulni elszánt inkvizítoromtól, de ez teljesen reménytelen volt: a csipeszemmel – vaktában - csak a szárnyai csúcsát érhettem el, amíg apránként le nem szakadoztak; ettől a szárnytépegetéses inzultustól viszont olyan eszeveszett menekülésbe kezdett, hogy a dobhártyámat majdnem átszakította. „Mindössze” húsz percig tartott ez a behatolási kísérlet a fejembe, amikor Michael visszaérkezett esedékes ellenőrző körútjáról. Segítségével annyit értem el, hogy már nem dörömbölt a fülemben éjszakai vendégem, nem okozott újabb fájdalmakat - mert Michael egyszerűen betuszkolta - vagyis alighanem agyonnyomta tompa hegyű csipeszével a szerencsétlen párát; de kiszedni már nem tudta.

Itt el kell mondanom, hogy dán barátunk akkurátus, határozott egyéniség - és a kelleténél, bizony, szögletesebb mozgású lepkész, aki darabos kézmozdulataival nem kifejezetten agyműtétekre hivatott. Ma sem tudom igazán, hogy a lepke, vagy az „agysebész” okozta-e a nagyobb kárt fülem állapotában. Természetesen jó szándékához egy fikarcnyi kétség sem férhetett: ő megtette, amit lehetett; de ettől az embertelen fájdalomtól és kínvallatástól teljesen megsüketültem. Váratlan kalandom állandó fülhasogatásban és szédüléses egyensúly elégtelenségben csúcsosodott ki.