A d�li fekv�s�, meredek oldal geol�giai alapja v�zszintes r�tegz�d�s� krist�lyos m�szk�, irdatlan mennyis�g�, let�redezett peremei futnak a felsz�nre; ez a szerkezet adja a h�res, vagy ink�bb h�rhedt Ulleri-l�pcs�t. Ronkay G�bor, Laci fiv�re m�r j�rt itt kor�bban, teh�t voltak referenci�ink, amik nem nagyon kecsegtettek j� rem�nyekkel: a 3500, t�zt�l negyven centiig v�ltakoz� magass�g� l�pcs�fokon k�zel ezer m�ter szintemelked�st kellett legy�rn�nk. Ezen a „vallat�n” indultunk el, Laci ut�n �n, majd Papa. A nagy melegben volt n�mi sz�lkavar�s is, de semmit sem haszn�lt: l�pcs�k, l�pcs�k, kicsik �s nagyok k�vett�k egym�st. Lassan haladtunk, vitt�k a h�tunkon a Napot is, �s kimondhatatlanul leizzadtunk. Ha n�ha visszan�zt�nk, l�thattuk, amint egy-egy felh�t kergetett a sz�l, fantasztikus �rny�kalakzatokat vet�tve a t�jra �s l�ttuk a t�volba vesz�, kanyarg�s �sv�nyt is, amit a d�lel�tt folyam�n bej�rtunk. A rekken� h�s�gben az egyre p�r�sabb leveg� mindink�bb besz�rk�lt, helyben vibr�lt, szikr�zott. A v�lgyben rohan� patak jobb partj�n eg�szen fel, az erd�hat�rig, fest�i l�tv�nyt ny�jtott a milliomnyi teraszos rizst�bla,  csod�s, kecsesen hull�mos k�g�tjaival.

Nagyj�b�l a l�pcs� fel�n�l, egy kis tany�n�l tartottunk pihen�t: oltottuk szomjunkat. Papa a megszenvedett �t ut�n mag�ba roskadtan �lt a hossz�, durv�n faragott pad v�g�n, m�ly gondolataiban csak pihegett; ha j�l eml�kszem, valami k�l�t nyalogatott, Laci, mint aki �pp akkor kelt fel az �gy�b�l egy nyugalmas �jszaka ut�n: besz�lt, besz�lt, besz�lgetett; �n meg csak t�n�dtem, hogy vajon az �giek tudj�k-e, hogy most megy�nk(?). Amennyire tudtam: Laci nincs k�zvetlen kapcsolatban vel�k, de ahogy Ap�ra siklott tekintetem, a l�tv�ny azt s�gta, hogy � m�r sokkal k�zelebb ker�l a megdics��l�shez, ha m�g sokat l�pcs�zget�nk. J�magam pedig �gy voltam - mivel besz�lgetni sem volt kedvem - h�t kikapcsoltam magam: a m�r sokszor j� szolg�latot tett „robotpil�t�mra”, vagyis a „tudatalattim”-ra b�ztam a sorsom, hogy zavartalanul magam lehessek gondolataimmal.