Hajnali háromkor még nem aludtam. Kimondhatatlanul szomjaztam, de nem volt kéznél semmi, ami segített volna: nyűglődtem, forgolódtam; Ronki, a társam rég az igazak álmát aludta - végül rám tört a csavargási láz és kimásztam a sátorból. Felvettem a bakancsom és a kellemesen hűvös éjszakában, egy ütött-kopott bádogbögrével elindultam a közeli patakhoz a girbegurba, helyenként túlságosan is lejtős ösvényen, lámpa nélkül - néhol a talpammal kellett kitapogatnom az utat, annyira nem láttam semmit. A tartalmas vacsora, az a sok nem tudom mi, nagyon megülte a gyomrom: leginkább ezért szerencsétlenkedtem a sötét hegyoldalon. Az ég teljesen kitisztult, a szél is elállt. Néhány kanyar után már elnémultak a generátorok hangjai, de a patak finom locsogását még nem hallhattam. Megálltam a csillagfényes sötétségben: hallgatóztam, de csak a fejemben keringő véráram suhogását hallottam. Nagy élmény volt annyira egyedül lenni a sötéttel. Leguggoltam. A Nilgiri csúcsa kettőt villámlott, majd hét-nyolc másodperc múlva eget-földet rázó dübörgés járta be a táj minden zugát: majdnem egy percig visszhangzott a feneketlen, sötét völgy. Ha felhő nincs az égen, még olyankor is képes villámlani; hallottam már e jelenségről, de személyesen csak ott, a Nilgirinél leshettem meg. Tovább botorkáltam: éppen elértem a patakot, amikor a másik hegy, a Tilicho felöl hátborzongató dübörgés hallatszott; még a föld is rengett. Félelmetesen nagy lavina zúdult alá. A tőlem alig ezerötszáz méterre lévő Nilgiri és Tilicho közös talpon állnak: egy hosszú hegy hatását keltik, aminek a két végén van egy-egy magasabb csúcsa; az előbbi 7061 m, az utóbbi 7134 m magas. A hosszú hegy mellett hosszú a határoló völgy is, amelyben percekig is képesek a nagy rengések és mennydörgés hangjai „életben maradni”.

Lassan halt el a zaj: még egy-egy elkésett szikla, vagy jégtömb igyekezett célba érni, megtalálni a helyét, de végül minden elcsendesült. Csak a patakot hallottam - meg a bádogbögrémet: amint megmerítettem. A lassú kortyolgatás közben az eszem valahol a lavinákat osztó jégóriásokon járt, amitől fantasztikus élményeim és látomásaim voltak. Különleges helyzetekben mindig is erőt vesz rajtam valami leírhatatlan, megfoghatatlan hangulat, amitől olyan gondolatok törnek rám, amikről soha, senkinek nem beszélek: magánügyek. Hát ott alkalmam volt fantasztikus gondolatokra: amint magamba szálltam, eszembe jutottak a meddő hegymászó őrületek. Korábban már leírtam a véleményem erről, de úgy éreztem, hogy felül kell vizsgálnom, át kell értékelnem korábbi nézeteimet - mert úgy, ahogy vannak, rosszak. A pszichológusok kitaláltak egy fogalmat, az óceánérzés fogalmát, amit számos dolog ki tud váltani. Úgy éreztem, én is ebbe a csapdába estem négy kilométer magasan, az éjszaka közepén; itt világosodott meg előttem a hegymászók titka is, az a kényszerképzet, ami újra és újra mászásra kényszeríti őket: ez az óceánérzés. A magassággal járó légszomj, a kemény fizikai megpróbáltatások és a látvány, meg még ki tudja, hogy milyen pszichológiai hatások együttese lehet erősebb, mint bármely drog, vagy halálfélelem: ha valaki ezt már átélte, nem tud lemondani róla, nem menekülhet belőle. Az ember már képes volt oly sok csodára: csinált televíziót, járt a Holdon, elkészítette az emberi szervezet géntérképét - de azt az érzést soha nem lesz képes megalkotni, még szimulálni sem, amit a Himalája kopár, havas hegyeinek oldalában ülve, éjszaka érezhetünk.

Tudatom mélyén eközben mintha zavart volna valami: bár szikrázó gondolataim csapongtak határok nélkül, véletlenül, de csak véletlenül döbbentem rá - ha röstellem is, bevallom -, hogy azokban a percekben talán csak a családom miatt éreztem, hogy közöm van ehhez a világhoz. Amíg ott ültem mozdulatlanul, örömömtől, bánatomtól, félelmemtől, kudarcomtól, győzelmemtől, merészségemtől, vagy csak egyszerű meditálásomtól úgy éreztem, hogy kiszabadult a lelkem, és már oly hatalmas, mint maga a Himalája - én pedig, mint „Soni bacsi”, már nem is számítottam: meg is semmisülhettem volna.

Aztán fázni kezdtem; a képzelet és a valós világ meghúzhatatlan határát lassan elhagytam, elindultam a táborba - fortyogó fantáziám kihűlőben volt, mire hálózsákomban elcsendesedtem.