A napi csavargás közben egyetlen főétkezést iktattunk a programunkba, melyet egy önkiszolgáló étteremben ejtettünk meg. A „lesz degesz” bejáratánál álló ételpult végében többtucat kettőskanálban végződő csipesz, vagy csipeszszerű kanál függött egy fényes rúdon. A pulton négy sorban voltak az ételtartályok, mint nálunk a fagylaltos pulton, összesen harminckettő, alulról melegítve, előtte ferde plexi védi az ételek higiéniáját.  Aki látásból ismeri azokat az ételeket, könnyen választhat, hisz mindegyike pompás és európai szemnek is gusztusos. Nevük feltüntetve nem volt. Ki-ki a saját gusztája szerint válogathat. Szedtem is kicsi barnákat, meg folyós zöldet, hozzá nyúlós sárgát. Szakálas pedig valamilyen zsemlegombóc-szerű galacsinokkal piszmogott, azzal púpozta meg tányérját. Az egyszer használatos tálcákat a pénztárnál megmérték és súlyuk alapján kellett fizetnünk, függetlenül azok tartalmától. Mint alapopció, minden tálcához jár egy adag, forró rizs, ami a belső terem – mely egyben étterem is – hátsó falánál emelt padokon álló autoklávszerű zárt edényekben volt hozzáférhető, ki-ki maga merített belőle, de már kötetlen mennyiséget, és csukta le a fedelet, nehogy kihűljön.

Aztán az igazi kínaias étkezés. Ezt a táplálkozási formát, vagyis a két evőpálcával való evést nem gyakoroltuk sokszor, de végül egymást megörökítettük kamerámmal, hogy íme, mit tud piszmogni két, kínai ételen hízott európai.